http://szeged-pleb.ofm.hu/

Segédlet a betegek és a haldoklók kíséréséhez


AzOrdo Untionis Infirmorum alapján Tomka Ferenc: Lelkipásztori szentségtan könyvéből
 
A haldoklók szentsége: a szent útravaló (szentáldozás)
A haldoklók szentsége nem a betegek kenete, hanem az eukarisztia; szent útravaló (Viaticum). Minden halálveszélyen forgó hívő lelki kötelessége szentáldozáshoz járulni. A lelkipásztornak pedig kötelessége őrködni afelett, hogy a szentség vétele ne szenvedjen halasztást, hanem a hívek teljes öntudattal részesedjenek benne. A szent útravalót ki lehet szolgáltatni mise keretében és mise keretén kívül. Ha a beteg két szín alatt nem tud áldozni, szabad az Oltáriszentséget csak a bor színe alatt nyújtani neki.
 
A betegek szentsége: a betegek kenete
A beteg sajátos élethelyzetben él:

- átéli testének-lelkének legyengülését: fizikai korlátait, erejének csökkenését, s ezzel párhuzamban       hangulatának romlását, lelki elbizonytalanodását is és különösen ezzel nem tud mit kezdeni; („Még az imádság sem megy; vajon Isten is elhagyott?” – panaszkodik);

- átéli, hogy nincs rá szükség: a világ, amelyben eddig azt hitte, hogy szüksége van rá, most nélküle is megy a maga útján;

- átéli – az előzők következményeként -, hogy nincs rá szüksége az emberi közösségnek sem. Azt érzi, hogy értéktelen, értelmetlen az élete, mert semmiféle „teljesítményt” nem tud felmutatni;

- és sokkal inkább, mint valaha is az elmúlt korokban, meggyógyulni-megerősödni kíván, hiszen ezt sugallja neki egész környezete.

Az egyház ebben a határhelyzetben áll oda a beteg mellé, és hangsúlyozza, hogy a betegek kenetében a gyógyító Jézus lép a beteg mellé:

- akik körüljárt, megerősítette, meggyógyította a betegeket, hogy – ha az Isten akarja – meggyógyítsa, megerősítse őt;

- akinek szemében a betegség nem sorscsapás, hanem eszköz, hogy „Isten dicsősége megnyilvánuljon általa” (Jn 11,3);

- akinek számára a betegség és a halál is világmegváltó erő.

A beteg és a környezete mindig keresi a betegség okát. Gyakran a beteg önmagát vádolja, van Isten büntetését látják a betegségben és nagyon sokan babonás okokat vélnek felfedezni betegségükben. Fontos tudatosítanunk, hogy Isten nem bosszúálló, aki szeret és mindig a megtérésünket akarja. A beteg mindig szeretetre vágyik, keresi élete értelmét, igényli a megbocsátást és keresi célját.
A súlyos beteg embernek Isten kegyelmére van szüksége, hogy szorongatásoktól fojtogatva el ne csüggedjen, és kísértésektől gyötörve hitében meg ne rendüljön. Krisztus Urunk ezért beteg híveit a szent kenet szentségével erősíti meg. E szentségben az egyház arra buzdítja a betegeket, hogy önként vállalják a közösséget Krisztus szenvedésével és halálával, s így mozdítsák elő Isten népének javát. A szentség a Szentlélek kegyelmét adja a betegnek:

- felszítja Istenbe vetett bizalmát, megerősíti a kísértésekkel és a halálfélelmmel szemben úgy, hogy bajait nem csak elviselni képes, hanem azokat le is küzdheti és

- így egészségét is visszaszerzi, ha az lelkének üdvösségére válik.

- Ha szükséges, megadja a bűnök bocsánatát és tökéletessé teszi a keresztény bűnbánatot.

Világiakban és gyakran papokban is a betegek kenetének egyoldalú szemlélete él, amely szerint e szentség csupán vagy elsősorban a betegség elviselésére és a jó halálra adna erőt. Valójában a kenet gyógyító szentség: maga a kenet „anyaga”, az olajjal való megkenés is éppenséggel ezt a gyógyítást jelzi.
A betegek kenete önálló szentség: nem szükségképpen gyónással és áldozással jár együtt. Nyilvánvaló pl., hogy a rendszeresen és áldozó betegnek nem szükséges ismét meggyónnia azért, mert betegségének súlyosbodása esetén fel akarja venni a betegek szentségét.

- Ha halálveszélyben van a beteg, de van elegendő idő az ellátásra, akkor mindenekelőtt segítsen a pap a betegnek a bűnbánati szentségének végzésében és adja meg neki a teljes búcsút. Ezt kövesse a szentkenet szertartása, majd a szent útravaló nyújtása.

- Sürgős esetben egyetlen fölkenéssel kell mielőbb a betegnek a szentkenetet kiszolgáltatni, azután kapja meg a szent útravalót.

- Közvetlen halálveszélyben a bűnbánattartás után rögtön el kell látni a szent útravalóval, mint a föltámadás zálogával. Ha még marad idő, csak ezek után következzék a szentkenet.

- Ha a beteg eszméletét vesztette, akkor is lehet, hogy a nagybeteg hallása még működik. A bűnbánat és a bánatszöveg előimádkozása után a pap föltételesen feloldozza a beteget. Utána megadja a teljes búcsút és a szentkenetben részesíti.

- Ha kétséges, hogy él még a beteg, akkor föltételesen kell föladni a szentkenetet. Fontos, hogy ilyenkor imádsággal kísérjük a rítust.

Halálveszély esetén lehet keresztelni és bérmálni is. 


← Vissza
szeged-pleb.ofm.hu © 2013, Minden jog fenntartva. | szeged.pleb@gmail.com | Honlap és webáruházfejlesztés: www.radirsoft.hu